Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az isteni háború

2009.11.03
Sok évezreddel később, mikor az ember körüli viszályok elcsendesedtek és Gran Kain visszatért az istenek közé, hatalmas tragédia történt. A tragédia kiváltója ki más lehetett volna, mint az istenek leggátlástalanabbja, Gran Kain. Óriási hibát követett el azzal, hogy legidősebb lányát elcsábította. Ez a kapcsolat Shilen terhességéhez vezetett. Mikor ezt Einhasad megtudta hirtelen haragra gerjedt és megfosztotta lányát az isteni hatalmától. Majd szegény Shilent a kontinensről is száműzték. Eközben Gran Kain mit sem törődve az egésszel hagyta, hogy lánya hátán csattanjon az ostor.
Shilen száműzötten és terhesen Kelet egyik sötét erdejében lelt menedékre. Ott várva tudatlanságának gyümölcseit. Shilen gyermekei fejlődését nagyban meghatározták anyjuk akkori érzelmei: a fájdalom, a kín, a kétségbeesés és legfőképpen a gyűlölet. Ezen érzelmek hatására gyermekei eltorzultak, átalakultak és belőlük lettek a démonok. A démonokon kívül nap világot látott még 6 darab óriási teremtmény is, miknek neve sárkány volt.
Shilen gyűlölte nem hagyott alább az évek során, sőt még fokozódott is. Elhatározta, hogy gyermekeiből álló seregével elpusztítja az isteneket. Shilen legerősebb gyermekeit a sárkányokat állította seregei élére. Aulakiria, a fény sárkánya szomorú tekintettel fordult anyjához: „Anyám, nem tudod mit cselekszel. Nem akarhatod az istenek teljes pusztulását. Biztos azt akarnád, hogy apád, anyás és testvéreid a porba hullva fulladjanak meg saját vérükben?”. De Shilen gyűlölettel és fájdalommal átitatott döntésen nem sokat változtattak utóda szavai.
Végül a démoni seregek összecsaptak a fény erőivel közvetlenül az istenek lakhelyénél. A 6 sárkány tüze szinte mindent felemésztett, amit az istenek palotájánál találtak Shilen seregei. A repülő rémek ereje teljesen ledöbbentette az isteneket és évtizedek után a háború lassan a végéhez közeledett.
Számtalan isteni küldött, katona és démon veszett oda a harcok során. Az ég folyamatosan villámlott és dörgött, mikor az ellenek egymásnak feszültek. Azokban az időkben Ádenban teljesen megállt az élet és Óriás és ember együtt figyelte, mi lesz a csaták végkimenetele.
Azonban a csata még éveken át folytatódott azután, hogy eldőlni látszott. Einhasad és Gran Kain sokkal erősebb volt és hatalmasabb, mint Shilen gondolta volna. Ezek alatt az évek alatt számtalan démont és sárkányt leöltek

A sárkányok harcoltak tovább sebeik ellenére. De egyre jobban ellenezték több ártatlan élet kioltását az istenek kénye kedvéért. Míg végül megelégelték az értelmetlen mészárlást, szárnyra kaptak és a túl élő démoni seregekkel alászálltak a földre, hol egyenlőre nyugodalmat leltek. Az istenek végezni akartak még a megmaradtakkal, de kimerültek és azt sem tudták megakadályozni, hogy Shilen kiépítse az Alvilágot és úrnője legyen annak.